III. fejezet

 Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, miközben a denevér, amin utaztam, megközelítette Undercity-t. Vajon látom majd az Úrnőnket? Neki kell majd jelentést tennem? Megszólít majd? Az élőholtak fővárosa nevéhez hűen, valóban egy másik város, nevezetesen Lordaeron romjai alá épült.

A denevér pár éles hurok után egyszerűen berepült egy barlangba, amely mint kiderült egyenesen a városba vezetett. A lélegzetem is elállt, amikor megpillantottam az alattam elterülő várost. Hatalmas negyedeivel, több szinten, és rengeteg rétegben árusok, házak, katonák és megannyi élőholt. Elképesztően nagy volt a város, Brill csupán csak egy falunak tűnt ezek után. Bíztam benne, hogy kellő eligazítást kapok majd, hogy merre keressem az Úrnőmet, hiszen egyedül napokig bolyonghatnék a legkülönfélébb kerületekben hasztalan.

Leszállás után rögtön segítséget kértem a denevér röptetőtől, hogy merre induljak ha jelentést akarok tenni.

- Elég ha ezen a szinten tovább mész, és megkeresed a leghangosabb figurát a környéken. Nem tévesztheted el.

- Szóval nem Lady Sylvanasnak kell jelentést tennem?

- Még hogy Lady... még hogy neked? – nevetett fel a férfi, de olyan csúfosan, hogy legszívesebben rögtön a tőrömért nyúltam volna. – Hamarabb változom vissza emberré, mint hogy te szót válthass az Úrnővel.

- Elég. – fortyantam fel.

- Jól van jól van. -húzta fel a szemöldökét a röptető, majd a kör alakú szint túlsó felére mutatott. – Ott keresd az embered. Ott leadhatod a jelentésed.

Bármennyire is bíztam benne, hogy a röptető téved, sajnos valóban elvették a levelemet, és már éppen indulni akartam a város felfedezésére, mikor az eddig csendes férfi felém fordult.

- Mit képzel hová megy?

- A dolgom végeztével gondoltam körbenézek a városba. -feleltem.

- Na azt már nem. Most rögtön visszarepül Brillbe, és elviszi a válaszomat a parancsnoknak. Ezt pedig vegye fel. -nyomott a kezembe egy a fajunk jelével ellátott köpenyt. – Hogy tudják hivatalos ügyben jár.

Ellenkezni nem lett volna értelme, így hát kelletlenül ugyan, de a város felfedezése nélkül

szálltam ismét denevér hátra, hogy megtegyem a visszautat. Zygand kapitány ugyan meglepődött, hogy ilyen hamar vissza is tértem, de alig hogy elolvasta a levet már meg is bízott egy újabb feladattal.

- El kell utaznod Silverpine Forestba, az ottani helyőrséghez, hogy megérdeklődd találkoztak e Worgenekkel arrafelé. Kövesd Mortuus parancsnok utasításait, és akkor minden rendben lesz.

Silverpine Forest.

Elköszöntem Zygand parancsnoktól és útnak indultam dél felé. A célom alig pár órányi járóföldre volt, de a haladást nagyban nehezítette, hogy idő közben leszakadt az ég, és csak úgy zuhogott az eső szakadatlan. A Silverpine-i határőrök elsőre nem akarta átengedni, de a köpeny és a határozottságom végül győzedelmeskedett.

Ahogy bekanyarodtam a Forsaken High Command tábor bejáratán a lélegzetem is elakadt. Először csak a három lebegő Val'kyr-t vettem észre, egyikük pedig felettébb ismerősnek tűnt, majd az alakot aki beszélt hozzájuk.

Az élőholtak Úrnője, a Forsaken nép megmentője, Lady Sylvanas Winrunner volt az személyesen. Remegő lábakkal közeledtem feléje, idegességemben majdnem beleestem egy gödörbe, ami emberi hullákkal volt kibélelve. Bizonyára az Úrnő egymaga intézte el őket. Mortuus kapitány közvetlenül az Úrnő mellett állt. Már éppen azon voltam, hogy megszólítsam őket, amikor a semmiből mágikus portálok nyíltak és környéket elárasztották az ork katonák. Csapda? Villant át az agyamon, de rögtön le is nyugodtam. Ennyi katona meg sem kottyanna az Úrnőmnek, bizonyára más okból érkeztek. És abban a pillanatban meg is pillantottam azt a 'más okot'. A portálon keresztül nem más érkezett, mint az Ork nép élő legendája és vezére, Garrosh Hellscream Hadúr. Elképedve bámultam a hatalmas alakot és közben azon gondolkodtam vajon hány embernek adatott meg ezelőtt a lehetőség, hogy együtt láthassa a Forsaken és az Ork népek két vezérét. Mivel látszólag senki nem törődött velem, így csendben várakoztam a háttérben.

- Emlegesd az ördögöt. – Lady Sylvanas hangja kimért és hűvös volt.

- Remélem fontos ügy miatt hívtál ide Sylvanas. Tudod, hogy mennyire utálom ez a bűzös vidéket. Miért hívtál? És ami még fontosabb mit keresnek itt ezek a Scourge fajzatok? – biccentett Garrosh a Val'kyrök felé.

- Hadúr, örülök, hogy eljöttél. A Lich Király halálával az értelmesebb Scourge fajzatok, ahogy te nevezeted a Val'kyröket az én irányításom alá kerültek. És ők az egyik oka annak, hogy idehívtalak.

- Ki vele Sylvanas. – Garrosh hangjában egy csepp tiszteletet sem lehetett érezni.

- Rendben van Hadúr. Megoldottam a Forsaken faj problémáját. Mint élőhalott faj, képtelenek vagyunk a szaporodásra. De a Val'kyrök segítségével képesek vagyunk új élőholtakat létrehozni. Agatha, mutasd meg a Hadúrnak.

Hát ezért volt ilyen ismerős a Val'kyr. Engem is ő hozott rendbe, miután lezuhantam a sziklafalról. A Val'kyr előrébb siklott, majd varázsolni kezdett. Az Úrnő lábánál lévő gödörbe hatalmas villámok hasítottak, és a holtestek a magasba emelkedtek. Egy pillanattal később mindennek vége lett, de a gödörben levő emberek többé már nem voltak halottak. Lelkesedésemben felkurjantottam, de gyorsan a számra tapasztottam a kezemet. Még csak az kellene, hogy felhívjam magamra a figyelmet. A Hadúr ellenben nem tűnt valami lelkesnek.

- Mit ettél Sylvanas. Ez a természet rendje ellen való! Undorító! Ez az egyetlen szó, ami az eszembe jut.

- Hadúr. Enélkül a népem kihalna. -mintha mentegetőzést hallanék az Úrnő hangjában.

- Jól végig gondoltad, ezt az egészet Sylvanas?

- A Hordát segítem Hadúr.

- Fogd be a szád te ribanc! - kiáltott dühösen Garrosh, majd utasította az egyik katonáját, hogy maradjon itt és 'vigyázzon' az Úrnőre. - Ne feledd Sylvanas, hogy előbb utóbb mindannyiunknak el kell számolnunk cselekedeteinkkel az Isteneinknél. És lehet, hogy neked ez az idő előbb eljön mint másoknak.

Döbbentem figyeltem, ahogy az Ork Hadúr és csapatai távoznak, egyetlen katona maradt csak hátra, ahogy azt Garrosh meghagyta. Csend terült az egész táborra. Még mindig az előző percek hatása alatt álltam, ezért csak másodjára hallottam meg, hogy Mortuus kapitány megszólított. Átadtam Zygand parancsnok üzenetét, és felajánlottam szolgálataimat.

- Worgenek manapság valóban szép számmal előfordulnak ezen a környéken. -morfondírozott Mortuus. - De ha már Brillig eljutottak, akkor valóban ideje lesz végre tenni valamit.

- Mond csak, ügyesen bánsz a fegyvereiddel. -pillantott rám.

- Eddig még nem volt panasz rám. -feleltem határozottan.

- Rendben. Akkor megbízlak pár feladattal élőholt. Ha helyt állsz és bebizonyítod nekem, hogy köztünk a helyed, velünk tarthatsz az következő ütközetre. Mint minden zsoldosnak, étel, felszerelés, és némi pénz lesz a jutalmad. De ha elég bátor és kitartó vagy, nevet és rangot is szerezhetsz magadnak.

- Mik lennének ezek a feladatok? -mosolyogtam a kapitányomra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.